palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek Víz világnapi gyalogtúra a Kőrös-ér mentén

Víz világnapi gyalogtúra a Kőrös-ér mentén

Nagykőrösön ugyan nincs árvízvédelmi töltés, van viszont Kőrös-ér, amely a 2010-2011-ben megvalósított, egymilliárd forintos mederfejlesztési és rekonstrukciós beruházásnak köszönhetően a helybeliek kedvelt kiránduló célpontjává vált. A víz világnapja apropóján a hétvégén iskolás gyerekek és felnőttek túráztak a főcsatorna mentén.

A helyi Petőfi Sándor általános iskola szervezésében mintegy 50 gyerek és kísérőik indultak 15 kilométeres felfedezőútra a Kőrös-ér partján. A tanulók a belvíz-főcsatorna városi, fedett szakaszától egészen a Kutyakaparó csárdáig gyalogoltak, közben megtekintették a vízfolyás műtárgyait, s megfigyelhették a környék állat- és növényvilágát, köztük ritka fajokat. A KÖTIVIZIG helyi gátőre, Molnár Dezső örömmel fogadta a kiránduló gyerekeket. Mint mondta: ilyen túrára még nem volt példa a Kőrös-ér mentén. Szerinte ez visszajelzés arra vonatkozóan, hogy élhető környezet alakult ki a csatorna körzetében.  Sőt, a helybeliek tervei szerint a jövőben tanösvény is létesülne a vízfolyás partján.