palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek Víz világnap a gyerekeknek

Víz világnap a gyerekeknek

Többek között a vízfolyások természetalakító munkájával, az ivóvíztisztítás technológiájával, sőt a vizek parányi élőlényeivel is megismerkedhettek a gyerekek az idei víz világnapja jegyében szervezett programjainkon. A vetélkedők feladatainak megoldásához elméleti tudásukon kívül ügyességükre és gyorsaságukra is szükség volt.

 

Az idei víz világnapi rendezvénysorozat március 20-án, Szolnok és a Közép-Tisza vidék Vízügyi Múltja (1975-2010) IV. kötetének bemutatójával kezdődött, szombaton pedig az általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulóinak meghirdetett, „Térségünk a Közép-Tisza” című vetélkedővel és akadályversennyel folytatódott. A rendezvények lebonyolításához a Szolnoki Szakaszmérnökség biztosította a helyszínt, ahol a reggeli regisztrációt követően pogácsa és szörp kíséretében hallgathatták meg a gyerekek Váriné Szöllősi Irén nyitóbeszédét, majd kaphattak térképet és útbaigazítást az egész napos programmal kapcsolatban.
A délelőtti vetélkedőn összesen 33 általános iskolás kisdiák 11 csapata vett részt, akik 5 állomáson mérhették össze tudásukat és gyorsaságukat. Az állomások célja azonban inkább a tanítás, figyelemfelhívás volt. A gyerekek játékos feladatokon, látványos szemléltetéseken keresztül ismerhették meg a víz világnapjához, a környezetszennyezés és károsítás megelőzéséhez köthető mindennapos tevékenységeket.
A „Vízkincs a felszín alatt” nevű állomás (vezetők: Dankó Erika, Mészárosné Bunász Nikoletta) a felszín alatti vizek megismertetésére volt hivatott. Ezen belül a víztípusok ismertetése, azok hasznosítása, illetve a felszín alatti vizek szerepének fontossága is témaként szerepelt. A felszín alatti szennyező források bemutatásával szóba került a felszín alatti vizek védelme is.
Az állomáson két kísérletet nézhettek meg a gyerekek. Az egyik egy „házi víztisztító” készülék működésének bemutatása, a másik pedig 3 különböző réteg vízáteresztő képességének szemléltetése volt.
A „Szelektív Sziget” állomás feladatai (vezetők: Rózsa Helga, Somogyi Attila) a hulladékok kezelése és különválogatása körül forogtak. Az állomásvezetők rövid, tudományos tájékoztatója és néhány rablókérdés feltevése után a csapatoknak ügyességi játékon keresztül kellett megmutatniuk, melyikük mozog legotthonosabban a háztartási hulladék szelektív gyűjtésében, és tudják-e, mit szabad és mit nem gyűjteni.
A NEFAG Zrt. munkatársai két állomáson képviseltették magukat.
Csikós Eszter a Varázslatos vízi világ című előadásában bemutatta a Széchenyi parkerdei kis tó vizének élőlényeit a rögtönzött akvárium-megfigyelésekkel. Lehetőség adódott vízminták mikroszkópi vizsgálatára is, amely a szemmel láthatatlan vízi lények világába engedett némi betekintést.
Horváth Ernő „Élet a Tisza mentén” elnevezésű állomásán egy terepasztalon az élő vízfolyások természetalakító folyamatait, illetve a vízfolyások természetalakító munkája során létrejött képződmények makettjeit tanulmányozhatták a diákok, kiszélesítve ismereteiket a folyók környezetét jellemző növény- és állatvilág vizsgálatával. Mindezt az ott látottakkal összefüggésben kapott feladatok megoldása zárta.
Ezután a „Gyalogolj a vízért” mottó jegyében a csapatok a Tisza töltésén átsétáltak a Felszíni Vízműhöz. Itt a gyerekek láthatták, hogyan lesz a nyers vízből ivóvíz, megismerkedhettek a víztisztítás technológiájával, az ivóvíz „elkészülésének” folyamatával a VCSM szakemberei - Magyarné Bede Mariann, Kardos Alexandra és B. Kiss Mihály - közreműködésével.
A VCSM-től a Szolnoki szakaszmérnökségig egy mini Gátőrfutás került megrendezésre, ahol az első 5 befutó a KÖTIVIZIG gátőrfutás pólóját vehette át. Az akadályversenyen részt vett, kellően éhes gyerekek egy finom ebéd révén tölthették fel energiatartalékaikat a szakaszmérnökség nagytermében.
Ezek után vette kezdetét a „számadás”, azaz az akadályverseny egyes állomásain elhangzottak visszakérdezése; ez volt a vetélkedő második része, amely többek között totó kitöltéséből, valamint 3 kép összekevert darabjainak szétválogatásából és kirakásából, a képek felismeréséből és azokra jellemző egy-egy tulajdonság elmondásából állt. Amíg a zsűri kijavította a totót, rablókérdések hangzottak el - ezek villámkérdések és rabolhatók, ha a válaszra jogosult csapat nem tudta a választ. (Ilyenkor mindig nagy az izgalom, hiszen a csapatok helyezései között gyakran csak 1-2 pont dönt, ezért is fontos a végjátékban gyűjthető pontok száma.)
A pontok összesítése után következett az eredményhirdetés. Első helyezett a Karcagi Általános Iskola Tarajosgőte csapata lett. (Frappáns névválasztásokból egyébként nem volt hiány, egy csapat például a Főcsatorna nevet választotta magának.)
Ezzel párhuzamosan zajlott a Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Területi Szervezete, valamint a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Háza és a Hild Viktor Könyvtár, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény tagintézménye által meghirdetett képzőművészeti pályázatok eredményhirdetése. A felhívásokra összesen 450 db rajz érkezett, ebből 20 került díjazásra. A rajzpályázat díjátadójára 69 főt vártunk, ahol a díjazott gyerekek mellett azok kísérői (pedagógusok, szülők) is részt vettek
A támogatók által legjobbnak ítélt rajzok alkotóinak díjait ugyancsak átadtuk. A legszebb rajzokért járó jutalmakat a KÖTIVIZIG, a Víz- és Csatornamű Koncessziós Zrt, TRV Zrt.,, NEFAG Zrt, Vízvonal Kft., ANYAGÉRT Kft. és a VIZÉP-KÖR Kft biztosította, melyeket Lovas Attila igazgató és Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. főigazgató-helyettese adott át a kis nyerteseknek.  A nyerteseket és kísérőiket egy kis sütiparti várta a díjátadó után.
A Duna Múzeum szintén Szolnokon tartotta az általa meghirdetett vetélkedők eredményhirdetését. A képzőművészeti pályázat kategóriában a 4 díjazott között egy szolnoki is, Rábcai Virág Panna, a Szent-Györgyi Albert Általános iskola diákja, tárgyi elismerést kapott rajzáért.
Összesen 70 fő látogatta meg városunkat a víz világnapja alkalmából, közülük legtöbben a Dunántúlról érkeztek. Őket ebéd után két csoportban Kéri Brigitta és Tóth Tamás vezette körbe a Tisza-parton és a Tiszavirág gyaloghíd környékén, majd az idegenvezetés a Damjanich Múzeumban és a VCSM Koncessziós Zrt. telepén ért véget.
A víz világnapi „hétvégét” vasárnap az első alkalommal megrendezett Gátőrfutás zárta, ahol köszöntőt mondott Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője.

A KÖTIVIZIG által díjazottak:
•    Buczkó Márton
•    Csornai Dóra
•    Molnár Vanda
•    Nózsi Hanna
•    Torma Emese

Anyagért Kft. díjazottai:
•    Kerekes Dóra, Lázár Zsófia Kamilla, Petkes Hunor Márton, Sándor Lili, Solti Nóra, Solti Zsófia
•    Vajjon_Bence

Duna Múzeum díjazottja:
•    Rábcai Virág Panna

NEFAG díjazottja:
•    Bodnár Fruzsina
•    Farkas Lilla
•    Jeremiás Laura

Technovíz díjazottjai:
•    Csontos Enikő
•    Halkovics Hanna

TRV Zrt. díjazottai:
•    Andóczi-Balog Viktória
•    Kovács Bence

VCSM díjazottai:
•    Csibrán Zsanett
•    Lugosi Laura
•    Süni csoport

Vízvonal díjazottai:
•    Ézsiás Zsófia
•    Ézsiás Zsófia_2
•    Jakab Milán Henrik