palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek MHT vándorgyűlés, igazgatósági előadókkal

MHT vándorgyűlés, igazgatósági előadókkal

Július első napjaiban rendezte meg a Magyar Hidrológiai Társaság hagyományos, immár a XXXIII. vándorgyűlését, amelynek ezúttal Szombathely adott otthont. A vízügyi, vízgazdálkodási, vízépítési szakma művelőinek javát tömörítő, idestova százéves múltra visszatekintő közhasznú civil szervezet legrangosabb eseményén természetesen részt vett igazgatóságunk több munkatársa. A KÖTIVIZIG szakemberei közül előadást tartott Fazekas Helga, Váriné Szöllősi Irén, Békési István, Háfra Mátyás, dr. Kovács Sándor, Fejes Lőrinc, Fehér Károly és Kovács Ferenc. A tapasztalt kollégák mellett ifjú szakembereink közül hárman most estek át a szélesebb szakmai nyilvánosság előtt tartott előadás jelentette tűzkeresztségen: Gáspár Renáta, Richter József és Szalóki Zoltán. Az első „fellépés” mindhármuknak jól sikerült, mind a téma megválasztásában, mind pedig az előadás megtartásában.
Az MHT jövő évi vándorgyűlése Debrecenben lesz.

Az egyik legnagyobb civil szakmai szervezet
A Magyar Hidrológiai Társaság a Magyarhoni Földtani Társulat 1917-ben alakult hidrológiai szakosztályának, valamint a Magyar Mérnök és Építész Egylet Vízépítészeti tagozatának 1949-es egyesüléséből jött létre. Tagjai a víz- és környezetügy különböző területén dolgozó egyéni szakértők (tervezés, kivitelezés, területi és központi adminisztráció, oktatás, közszolgáltatás, egyéb termelő vállalkozások szakemberei), valamint jogi személyiségű tagszervezetek (kutatóhelyek, tervező vállalatok, oktatási intézmények, közigazgatási szervek, stb.). A társaságnak mintegy 3000 egyéni és körülbelül 150 jogi tagja van.