palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Vízhiányra készül a KÖTIVIZIG

Noha vizet fakasztani mi sem tudunk, ellenben a mostani csapadékszegény időszakban is a meglévő vízkészletek megőrzésére, tározására fektetjük a hangsúlyt, s erre minden műszaki lehetőséget kihasználunk. A jelenlegi hidrometeorológiai helyzet és a kedvezőtlen rövid távú kilátások miatt a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság megkezdte a felkészülést a vízhiány kezelésére.

Tartalékolni addig lehet, amíg van mit - a KÖTIVIZIG intézkedései e régi bölcsesség jegyében születtek. Mint emlékezetes, igazgatóságunk vízhiánykár-elhárítási terve alapján már a korábbi években (2012, 2013) is sikeres beavatkozásokat hajtottunk végre annak érdekében, hogy az előrelátóan betározott vízkészlet a térség vízelosztását, valamint Szolnok és a környékbeli települések ivóvízellátását biztosítsa.
Most hasonló helyzetben vagyunk. A vízgyűjtőkre idén eddig lehullott csapadék mindenütt a sokéves átlag alatt maradt, ugyanakkor az utóbbi másfél hónap igen melegnek bizonyult, ennek következményeként a havi párolgás júniusban elérte a 135,5 millimétert. A hidrometeorológiai előrejelzések alapján az előttünk álló napokban a Tisza Kisköre alatti szakaszán a mindenkori legalacsonyabbhoz közelítő vízállástartomány várható, emiatt korlátozottá válnak a felhasználható vízkészletek. A Szolnok ivóvízellátását biztosító felszíni vízkivételi mű ugyanis -270 centiméteres vízállás alatt már nem tud biztonsággal üzemelni. Ahhoz, hogy elkerüljük e kritikus alacsony vízszint kialakulását, szabályoznunk kell a vízfelhasználást.
A vízhiányos helyzet kezelésére hivatott terv kulcseleme a térség legfőbb vízbázisát képező Tisza-tó vízszintjének további emelése, a Nagykunsági-főcsatorna – Abádszalóktól Örményesig tartó – I. bögéje vízszintjének maximális üzemvízszintet meghaladó növelése, valamint a vízvisszatartás a belvízcsatornákban, beleértve a korábban vízgazdálkodási társulatok kezelésében lévő műveket is.
A Tisza-tó szokásos, 725 ± 5 centiméteres nyári vízszintjét legutóbb május közepén emeltük meg 10 centiméterrel, remélve, hogy az így betározott 10 millió köbméteres többlet vízkészlet megfelelő tartalékot képez - a Nagykunsági-, Jászsági és Tiszafüredi-főcsatornákon keresztül - a vízigények kielégítésére, illetve a Körös-völgy ökológiai vízpótlására. A csapadékhiány miatt azonban a Tiszán érkező vízhozamok nem teszik lehetővé az igények maradéktalan kiszolgálását. Éppen ezért kezdeményeztük az Országos Műszaki Irányító Törzsnél a Tisza-tó vízszintjének újabb, a Kisköre-felső vízmércén mért 740±5 centiméterre történő emelését, az alvízszint -315 centiméteres tartása mellett. Az így betározott plusz 5 millió köbméteres vízmennyiség további tartalékot biztosít. 
A szolnoki felszíni vízmű biztonságos üzemeltetése érdekében szükséges a Tiszalöki és a Kiskörei duzzasztóművek zsinórüzemre történő átállása, valamint a Kiskörei Vízerőmű folyamatos turbinaüzemével és a 740 cm-es felvízszint tartása mellett az érkező vízhozam minimum 85 százalékának egyenletes átbocsátásával kell a napi vízkormányzási feladatokat végrehajtani.