palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Tisza-tó Tisza-tó vízrendszere Húszezer Tisza-tavi kerékpáros

Húszezer Tisza-tavi kerékpáros

Azt, hogy valamennyien körbetekerték-e a tavat, pontosan nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy tavaly az év egészét tekintve 19 342 – a vízlépcső üzemi hídján áthaladó - kerékpárost regisztrált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége. Ez a szám pedig minden eddig rekordot felülír.

 

A szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a tó körül, egészen pontosan a duzzasztóművön áthaladó kerékpáros forgalmat. Az első (nem teljes) évben, 2008-ban 6800, 2009-ben már 12 167 biciklist regisztráltak, 2010-ben viszont árvíz miatt 6691-re esett vissza a létszámuk. 2011-ben 11 214, míg 2012-ben - a korábbi rekordot jelentő - 18 355 kerékpárost számláltak. 2013-ben 16 143, 2014-ben pedig 16 162 bringás fedezte fel két keréken a Tisza-tó szépségeit. Tavaly azonban megdőlt az eddigi csúcs, miután összesen 19 342 biciklis hajtott át saját izmainak erejéből az üzemi hídon. Közülük 2772 volt valamely verseny résztvevője.
Az adatok havi bontásban is érdekesek. A legnagyobb biciklis forgalmú hónap a május volt, amikor 4831 kerekezőt számláltunk, ebből azonban 1610 a Tour de Tisza-tó versenyzőjeként pattant nyeregbe. A második legnépszerűbb bringás hónapnak az augusztus bizonyult (3787 fő), a harmadiknak pedig a július (3598 fő). A másik véglet a január, a legmostohább hónapban is 65-en ragaszkodtak ahhoz, hogy drótszamárral jussanak el céljukhoz a tározó mentén.     
A szakaszmérnökség munkatársai az utóbbi években kérdőívvel szólították meg a vízlépcsőn áthaladó bicikliseket, hogy megismerjék véleményüket, tapasztalataikat. A felmérés hasznos információkkal szolgál nem csak turisztikai szempontból, hanem - a Tisza-tavat üzemeltetőként – igazgatóságunknak is, például a közlekedésszervezés, vagy a hulladék elhelyezésének témakörében.    
Részletes adataink a képre kattintva olvashatóak.