palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek Cianidszennyezés – kicsit másképp

Cianidszennyezés – kicsit másképp

Az alábbi emlékképek nem a médiából, újságcikkekből, rádióriportokból, híradós felvételekből származnak. Ezeket az eseményeket magunk éltük meg, Akkor: 2000 februárjában és ott: a Tisza partjától méterekre, Tokajtól Tiszaugig.

2000. január 31-én a KÖTIVIZIG is értesítést kapott a Szamos határszelvényét elérő ciánszennyezés tényéről. Február 4-én a Regionális Laboratórium már Tokajban mintázta a Tisza vizének cianid tartalmát. (1999-ig a Tisza teljes magyarországi vízgyűjtőjét, a külföldről belépő folyók határszelvényét 2-3 havonta mintáztuk. Köztük a tokaji szelvényről: a Bodrog-Tisza összefolyás vízkémiai, ökológiai paramétereiről is évtizedes adatsorokkal rendelkeztünk).
2000. február negyedikén kissé más felvételek készülhettek. A Tiszát jégtakaró borította, míg a Bodrog nem volt befagyva. A hídról szomorú, megdöbbentő látvány tárult a szemlélődő elé: ahol a Tisza jégborítottsága megszűnt, rövidebb hosszabb időközönként termetes haltetemeket fordított ki a jég alól a sodrás. Az időközben a hidat rohammal elfoglaló TV-s és rádióstábok, újságírók, egymásra licitálva rohangáltak a híd két széle között, ha egy-egy kapitális haldög fordult ki a jég alól – ezt kell megörökíteni, kell a szenzáció! A Tisza partjára egyetlen operatőr sem volt hajlandó lejönni (meredek a rézsű, jeges, csúszós, ráadásul a felvevőkészülékkel mindent „közelre” hozhatunk).
Pedig az igazi katasztrófát ott lent, a haldokló Tisza partján lehetett volna látni: a legnagyobb zummolással sem került egyetlen híradóba sem az a rengeteg elpusztult, néhány centiméteres halgyerek, akik tízezer, talán milliószámra utaztak holtan a sodrással. A „kis hal” nem volt hírértékű. Az igazi szenzáció a minél nagyobb haldög bemutatása lett.
A mért értékek alapján azonnali döntés született, hogy a KÖTIVIZIG Regionális Laboratóriuma kövesse végig a szennyező-dugó levonulását a detektálástól (Tokaj) az ATIVIZIG határáig (Csongrád).
A haditerv a következő: A mérőcsapat a lehető leggyorsabban meghatározza a szennyezés aktuális helyszínét. Helyszíni mérőberendezés (gyorsteszt) segítségével 2 óránként adatot szolgáltat a Tisza ciántartalmáról. (Ekkor kaptunk először mobiltelefont!). Ha kimutathatóvá válik a szennyezés, az adott Tisza-szelvényben azonnal áttérünk az óránkénti gyakoriságú koncentráció-mérésre. A maximális érték elérése után addig történik az óránkénti mérés, amíg újra kimutathatatlanná válik a cián. Ekkor a csapat új mérőbázisra vonul, mintegy 15-20 km-rel lejjebb, ahol újra kezdi a szennyezés detektálást. Miután a mérési eredményeket azonnal továbbítottuk a védelmi központba, a csóva pillanatnyi helyzetének pontos ismerete lehetővé tette, hogy a Kiskörei-tározó rendkívüli üzemrendjével a leürített medencéket mindaddig „kiváló minőségű” Tisza vízzel duzzaszthatták, amíg a szennyezés ténylegesen elérte a tározó területét. Ettől kezdve a duzzasztóművön felső átbukással átvezetett víz (levegőztetés), valamint a visszaduzzasztott vízmennyiség hígító hatásával sikerült a cián pusztító hatását jelenősen csökkenteni.
A szennyezés méterről méterre követése tette lehetővé Szolnok város felszíni vízkivételi művénél azt az állapot elrendelését, amikor az átvonuló szennyezés miatt szükségessé és végrehajthatóvá vált a felszíni vízkivétel leállítása.
Nem kis problémát jelentett, hogy a cianid kimutatására alkalmas gyorsteszt február 5.-én még nem állt rendelkezésre Magyarországon. De tényleg. Erre állítólag senki sem gondolt, hogy szükség lehet. Igazán imponáló volt, ahogy a MERCK cégcsoport a hétvégén, (szombat-vasárnap) előteremtette, és Szolnokra leszállította a helyszíni mérésekhez szükséges gyorsteszteket.
A szennyező dugóval együtt haladtunk lefele a Tiszán: Tokaj, Tiszadob, Tiszakeszi szelvényekben mértünk.
A mintavétel, a mérés igen romantikus volt. A hideg, fagyos időre tekintettel csupán a mintavételek idejére hagytuk el a mintavevő kocsit. A dupla bundabugyi, bélelt bakancs, vattakabát, usanka, kesztyű bennünket ugyan úgy-ahogy melegített, de mint kiderült, a gyorsteszt reakcióinak lejátszódásához minimum 20oC szükséges. Ezt kezdetben a mintás edényeket a kezünkben lehelgetve értük el, aztán megkaptuk az engedélyt a mérőkocsi szaunává alakításához. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a jó öreg Ford motorja egy hétig nem állt le.
Február 6-án 6 órakor elkezdtük az ároktői szelvényben a kétóránkénti, majd a szennyezés kimutathatósága után az óránkénti méréseket a gyorsteszttel. Ez már az éjszakai órákra esett. Hamarosan megtanultuk, hogy a szennyezés érkezését nem csak a kémiai reakciókkal (gyorsteszt) lehet kimutatni, hanem a szennyező-csóva megérkezését az ember is tökéletesen érzi: az erőteljes mandulaszag érzékelése után hasogató fejfájás jelezte, hogy nem lehet közvetlenül a komplejárónál várni a szennyezés elvonulását, hanem „hátrább az agarakkal” jelszóval csak a mintavétel időpontjában lehet lemenni a Tisza partra. Azt hiszem, hogy rajtunk, mintavevőkön kívül, soha, senki nem élhette meg azt, amit nekünk akkor szabott a sors: jéghideg, fagyos, csillagfényes éjszakán, egy autóban napok óta kuporogva várni az órák lassú múlását.
A komplejárók beton-aszfaltja a Tiszába futott, amit a mintavevő kocsi lámpája misztikusan világított meg. Bármennyire hihetetlen, de akkor és ott a Tisza valóban sírt.
EZ NEM FIKCIÓ, EZ NEM KITALÁCIÓ!
A komplejárók gumicsizmával bejárható néhány méterén megdöbbentő állapotokat regisztráltunk.
A területet bérlő halásszal (aki egyben a révész munkakörét is betöltötte) a mintavételek során beszélgettünk: „évente néhány menyhalat tudott bérelt szakaszán fogni”. Amikor az ároktői komplejárónál kimutathatóvá vált a cianid szennyezés (este 22 óra) a víztestbe vezető rámpa szélén agonizáló menyhalak százával(!) jelentek meg. A legnagyobb, legszebb egyedeket a magunkkal hozott, kézmosásra szánt, tiszta vízbe helyeztük, ennek ellenére reggelre mind elpusztult.
Itt éltük meg azt a hihetetlen élményt, amikor a komplejárón a mintavevő kocsival gyakorlatilag begurultunk a Tiszába, és megkezdtük a mintavételt. Aki csak videóról, vagy a hivatalos médiából értesült az eseményekről, el nem tudja képzelni, hogy a Tisza valóban
SÍRT, ZOKOGOTT! A haldokló halak fuldokló ezreinek, tízezreinek utolsó kényszerű úszócsapkodása, kétségbeesett légvétele fizikailag érezhetően, hallhatóan jelent meg Tisza mentén. Nincs leírás arra az állapotra, amikor éjszaka, egy autó lámpája által bevilágított fénysávban pusztuló halak ezrei görcsösen próbálnak levegőhöz jutni, úgy, hogy erre esélyük sincs. Szinte hullámzott a víz, de ezeket a hullámokat nem szél keltette, hanem a vergődő, pusztuló halak tömege.
Azután lassan csökkentek a kimutatott mérgezőanyag koncentrációi, „tiszta víz” érkezett, majd az éjszaka is elcsendesedett. Csomagoltunk és tábort ütöttünk kilométerekkel lejjebb, hogy ugyanezeket a keserves élményeket újra és újra megéljük. Tiszabábolna volt az utolsó „autóban-lakós” mintavételünk. Innentől a mintavételezés után laboratóriumi mérésekkel követtük a szennyezés levonulását. A mintavételi helyek: Tiszafüred, Kisköre-Pusztataskony, Nagykörű, Szolnok - felszíni vízkivételi mű, Vezseny, Tiszaug. (Mondjuk, ekkora nem csak a cianid jellegzetes mandula szagát lehetett messziről kiszúrni, hanem a két mintavevő laborosét is).
Ezen a szakaszon már intenzíven együtt dolgozott a környezetvédelmi-, a kiskörei- és a szolnoki VIZIG Labor, az ÁNTSZ, a VCSM. A mintákat egy-egy mintavétel után „terítettük” a résztvevő laborok között. A szolnoki labor amolyan éjjel-nappali menedékhellyé változott: a mintákért 6 óránként mentünk az éppen szennyezett szakaszra, szétosztottuk 3-4 labor között, majd értelemszerűen a laboránsok, vegyészek 24 órában folyamatosan mérték, feldolgozták, és szolgáltatták a védelemvezetésnek az aktuális adatokat. Hajnali 2-3 óra felé gyakran nehéz volt eldönteni, hogy valami kóbor kísértet, vagy éppen egy fehér köpenyes laboráns „lebeg” a folyosón.
A korábbi 15 év visszaemlékezéseiben már részletesen előkerültek azok a számadatok, intézkedések, események, amelyekkel most szándékosan nem kívántunk foglalkozni, hiszen ezeket kívülről ismeri már mindenki…
Valószínűleg azt is pontos mg/l értékek feltüntetésével, GPS koordináták pontos feltüntetésével, az éppen résztvevő szervezetek aktuális értékelő nyilatkozataival írták meg a hivatásos-hivatalos krónikások, hogy egyszer eljött az a pillanat, amikor Mi, KÖTIVIZIG-esek „átadtuk” a jelentősen csökkentett cianid tartalmú Tisza vizet az ATIVIZIG-es kollégáknak.
Nem állíthatjuk, hogy akkor könnyes volt a búcsú.
Utólag, 16 évvel később visszaemlékezve, mégis azt kell megállapítani, hogy minden résztvevő KÖTIVIZIG-es büszke lehet az akkori teljesítményére. Életünk különlegesen nehéz, felelősségteljes, embert próbáló, mégis emlékezetes, rendkívüli időszaka szépül meg a visszaemlékezések során.
Arról nem beszélve, hogy hihetetlen: de 16 évvel fiatalabbak voltunk…