palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Védekezés Belvízvédelem Véget ért a belvízvédekezés

Véget ért a belvízvédekezés

Miután csütörtök délután a karcagi és a ceglédi szakaszokon is feloldottuk a készültséget, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területén mindenütt megszűnt a fokozatot igénylő belvízvédekezés. Noha az elöntések még nem tűntek el nyomtalanul, a továbbiakban már nincs szükség többműszakos szivattyúüzemre, a legfontosabb feladattá a vízkormányzás lépett annak érdekében, hogy a határban megmaradt víztöbbletet döntően gravitációsan a befogadókba vezessük.

Mivel folyóink apadó vízállása mind több helyütt lehetővé tette a torkolati zsilipek nyitását, ezzel az energiatakarékos (gravitációs) vízelvezetést, költséges szivattyúzásra egyre kevesebb helyszínen, s egyre kisebb kapacitással van szükség. Elsőként, március 18-án a jászberényi szakaszon elrendelt belvízvédelmi fokozatot oldottuk fel, ezt követően március 22-én megszűnt a készültség a kiskörei, a jászkiséri és a tiszakécskei szakaszon, majd 23-án délután a kunhegyesi, a kisújszállási és a cibakházi szakaszokon, végül tegnap délután a karcagi és ceglédi szakaszokon állíthattuk le a szivattyúkat. 
Az elmúlt 24 órában 4 stabil szivattyútelepet kellett üzemeltetnünk, amelyek révén 253 ezer köbméter vizet emeltünk át a befogadókba. A mobil szivattyúkra már sehol nem volt szükség, a kitelepített berendezéseket beszállítottuk a telephelyükre.
Az igazgatóságunkhoz beérkezett adatok alapján az önkormányzatok közül változatlanul I. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Jászalsószentgyörgy, Túrkeve, Örményes, míg II. fokban védekezik Mezőhék, Jásztelek és Fegyvernek.
A mostani – február 4-én kezdődött – belvízvédekezési időszakban a beépített és a mobil szivattyúkkal ma reggelig összesen 115,8 millió köbméter vizet emeltünk át a befogadókba, ami megközelítően fele a Tisza-tó – nyári vízszintnél számított - víztérfogatának, maximálisan pedig 24 100 hektár elöntést tapasztaltunk február 19-én és 20-án.