palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Tisza-tó Hallépcső A halvándorlás világnapja – fókuszban a kiskörei hallépcső

A halvándorlás világnapja – fókuszban a kiskörei hallépcső

A holland kezdeményezésre másodszor megrendezendő World Fish Migration Day (május 21.) célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a vízfolyások átjárhatóságának és a halak szabad vándorlásának jelentőségére. A globális programsorozathoz eddig mintegy ezer szervezet csatlakozott, és idén várhatóan 300 helyszínen történik megemlékezés Új-Zélandtól Alaszkáig. A világnap honlapján a kiskörei hallépcső is kitüntető helyet kapott.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete a hagyományteremtés szándékával csatlakozott Magyarországról a nemzetközi rendezvényhez, bízva abban, hogy a következő években szélesebb körű figyelemfelkeltéssel közvetíteni tudja a duzzasztókkal, vízszintszabályzó létesítményekkel felszabdalt folyami vízrendszerek helyreállításának és a természetesvízi halállományok védelmének jelentőségét a hazai közvélemény, valamint a döntéshozók felé. Ezért a kutatóintézet a világnaphoz kapcsolódva május 19-én szakmai eseményt szervez Szarvason, ahol két prezentációnak is központi témája a Komplex Tisza-tó Projekt keretében megépült kiskörei hallépcső. Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke ugyanis előadást tart az ökológiai folyosó megépítéséről és beüzemeléséről, dr. Józsa Vilmos (NAIK HAKI) pedig ezen a példán keresztül a hallépcsők halvándorlásban játszott szerepéről értekezik. (Ő egyike annak a két szakembernek, aki a kiskörei létesítmény tudományos monitoring vizsgálatait végezte.)
A World Fish Migration Day honlapján a kiskörei ökológiai folyosóról szóló képes és szöveges információk az alábbi linken érhetők el: 
http://www.worldfishmigrationday.com/events/997/fish-migration-day-at-lake-tisza-kiskre-fish-passage