palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Elegendő a térségi vízkészlet

Augusztus első hetéhez viszonyítva csekély mértékben csökkent a KÖTIVIZIG hatásterületén előrelátóan betározott, hasznosítható vízkészlet, ennek ellenére az igazgatóság az ebben időszakban megszokotthoz képest másfélszeresére nőtt mezőgazdasági vízigényeket ki tudja elégíteni, továbbá a Körös-völgy ökológiai vízpótlása is biztosított.

 

Az augusztus 16-i felmérés szerint az igazgatóság rendelkezésre álló, dinamikusan megújuló vízkészlet 209,06 millió köbmétert tesz ki, ebből 176 millióval részesedik a Tisza-tó, 13,18 millióval a Nagykunsági- és a Jászsági-főcsatorna, 14 millióval a jelentősebb holtágak, a fennmaradó mennyiséget pedig vízvisszatartásra alkalmas, illetve kettős működésű csatornák, és kisebb tározók fogadják be. Ez a vízkészlet továbbra is elegendő egyrészt az agrárágazat térségi vízigényeinek kielégítésére, másrészt pedig a Körös-völgy – a Nagykunsági-főcsatornán keresztüli - ökológiai vízpótlására.
Az Alföldön júliusban kialakult csapadékhiány miatt jelentősen megnövekedtek a mezőgazdasági vízigények. Az átlagos időjárásúnak tekinthető 2011-es esztendő első hét havi 39,6 millió köbméteres igényével szemben idén július 31-ig másfélszer több, 59,3 millió köbméter vizet használtak fel a KÖTIVIZIG hatásterületén gazdálkodók. A víz szétosztásában kiemelkedő a Nagykunsági-öntözőrendszer szerepe (43,3 millió köbméter), ezt követi a Jászsági-főcsatorna (8 millió), majd a Gástyási (4,1 millió) és a Tiszafüredi (3,6 millió) öntözőrendszer.
A térségi vízátvezetés és az ökológiai vízpótlás ugyancsak meghaladta az átlagos 2011. évi értéket, amely a csatornák kihasználtságát tovább növelte. A térségi vízátvezetés július 31-ig 157,1 millió köbmétert ért el, ami 14,8 millió köbméterrel több, mint az ebben az időszakban szokásos. E célra a legtöbb víz a Hortobágy-Berettyóba (123,3 millió köbméter), közvetlenül a Hármas-Körösbe (17,6 millió) és a Millér-főcsatornába (15,7 millió) jutott a Tiszából.
A gravitációs vízpótló útvonallal rendelkező holtágak vízszintje megfelelő, jellemzően a maximális üzemvízszint tartása történik, a vízfrissítés biztosított. A gravitációs vízpótlási lehetőséggel nem rendelkező holtágak vízszintje azonban változatlanul apad. Leggyorsabban a Szajoli-, a Gyova-Mámai-, és a Tiszaugi-Holt-Tisza vízállása mérséklődik.
A Tiszavíz Vízerőmű Kft. augusztus 7-től a Kisköre-felső vízmércén mért 735 ± 5 centiméteres felvízszint tartása mellett, folyamatos turbinaüzemmel, az érkező vízhozam minimum 85 százalékának egyenletes átbocsátásával hajtja végre napi vízkormányzási feladatait.
A KÖTIVIZIG szakemberei és a külső üzemeltető szervezetek továbbra is folyamatosan végzik a szükséges fenntartási és karbantartási munkákat a mezőgazdasági vízszolgáltatás maradéktalan ellátása érdekében. Többek között gondoskodnak a vízi növényzet szabályozásáról és a vízvezető szelvény tisztításáról is.