Magyarország

Címlap Közérdekű Folytatódik a töltésfejlesztés Tószegen

Folytatódik a töltésfejlesztés Tószegen

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciumában megvalósuló VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán elnevezésű uniós projekt keretében újabb 410 méteres szakaszon kezdődhet töltésfejlesztés Tószeg belterületén. A munkaterület átadása a kivitelező vállalkozásnak szeptember 19-én történt meg.

Mint sokak számára emlékezetes, az ezredfordulón levonult rekord tiszai árhullám elleni védekezés egyik fontos mozzanataként Tószeg északi és nyugati részén, a falu apraja-nagyja összefogásával ideiglenes töltés épült, amelynek egyes szakaszait az apadást követően el is bontották. Az azóta kialakult árvizek azonban szükségessé tették a már elbontott, illetve rossz állapotú ideiglenes töltés egyes szakaszainak újbóli megerősítését. Ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a magasparton fekvő község árvízvédelmét megnyugtatóan csak egy új, végleges árvízvédelmi töltés biztosíthatja.
A rendelkezésre álló anyagi eszközök a végleges védmű teljes kiépítését csak ütemezetten – összesen nyolc szakaszban – tették, teszik lehetővé. Az elmúlt években elkészült az I-IV. ütem ((51+400-53+600 töltéskilométer között), ez év júniusában pedig befejeződött az V/1/1. ütem (53+970-54+070 tkm) kivitelezése is.
Ezúttal a 410 méter hosszúságú V/1/2. jelű szakasz építése kezdődik meg nettó 170 millió forintos költséggel, amelyet a VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán című (KEHOP-1.4.0-15-2016-00014) európai uniós támogatású KEHOP-projekt forrásaiból finanszíroznak. A kivitelező R+5 Építőipari Kft. várhatóan 120 nap alatt valósítja meg a beruházást, de ha az őszi időjárás kegyes lesz, a remények szerint akár még az idén elkészül a biztonságot jelentő új védmű Tószegen.