palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Közérdekű A víz után a napot is munkára fogták a Kiskörei Szakaszmérnökségen

A víz után a napot is munkára fogták a Kiskörei Szakaszmérnökségen

Mintegy száz családi ház éves áramfogyasztását fedezhetné az a fotovoltaikus (napelemes) kiserőmű, amelyet a Közép Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság valósított meg Kiskörén és Abádszalókon a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program megújuló energiaforrások felhasználását elősegítő keretéből, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával. A 126,62 millió forint összköltségű beruházás kivitelezése márciusban kezdődött el és szeptemberben fejeződött be.

 

A Közép Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége üzemelteti Magyarország egyik legnagyobb vízgazdálkodási létesítményét, a Kiskörei-tározót és annak létét biztosító duzzasztóművel, valamint a kapcsolódó egyéb műtárgyakat (pl. hajózsilip), illetve végzi azok fenntartását. A tározó, mai nevén Tisza-tó, számos funkciója (öntözővíz-ellátás, turizmus, hajózás, természetvédelem) mellett - árvízi időszakokat kivéve – folyamatosan villamos energiát állít elő a duzzasztómű mellett felépített vízerőmű révén. Ezért a létesítmény-együttes az ország kritikus infrastruktúra hálózatának része, s fokozott figyelmet igényel a biztonságos üzemeltetése. A folyamatos üzem érdekében indokolttá vált alternatív energiaforrás biztosítása egy esetleges hosszabb áramszünet zökkenőmentes áthidalása végett. Ezen túl a Kiskörei Szakaszmérnökség irodaháza munkahely, emellett műhely is működik, továbbá itt lelt otthonra a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Kiskörei Rendőrőrse. A rendszerhez kapcsolódik az Érfűi szivattyútelep Abádszalókon, amelynek gyakori működtetése szintén jelentős energiát emészt fel. Így e két telephely tetemes energiafelhasználása miatt az alternatív energiaellátás jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ezért úgy döntött, hogy megújuló energiaforrás, azon belül is napenergia hasznosításával termel villamosságot. A KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnökség telephelyeinek energetikai fejlesztése című, (KEHOP-5.2.11-16-2016-00090 azonosító számú) európai uniós támogatást nyert projekt lehetővé tette a kiskörei, Tisza II. telephelyen, valamint Abádszalókon, az Érfűi szivattyútelepen napelemes kiserőmű építését.
A fejlesztés eredményeként Kiskörén, a raktárépület tetejére 528, egyénként 265 W teljesítményű polykristályos napelemet szerelt fel a kivitelező, míg Abádszalókon 298 napelemet telepített földre cölöpözős technológiával. Az előbbi rendszer teljesítménye 140kWp, ami éves szinten 140 ezer kWh megtermelt energiát jelent, ami hozzávetőlegesen 60-70 családi ház éves áramfogyasztását fedezné. Az utóbbi helyszínen létesített kiserőmű 75 kWp teljesítményű, ami éves szinten 75-80 ezer kWh-t termel, ami 30-40 családi ház éves fogyasztásával egyenértékű. A rendszer további fő részeit alkotják az inverterek, a rögzítéstechnikai, a védelmi és egyéb villamos berendezések, kábelek, valamint a monitoring eszközök.
A napelemekkel előállított elektromos energiamennyiség mintegy háromnegyedét nyáron, 20 százalékát a tavaszi-őszi hónapokban, 5 százalékát pedig télen biztosítja a kialakított rendszer.
A fejlesztés hozzájárul a megújuló energiaforrás-felhasználás növeléséhez és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.