palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek Országos Vízrajzi Értekezlet

Országos Vízrajzi Értekezlet

Az idén immár 39. alkalommal rendezték meg a vízrajzi szakma legrangosabb eseményét, az Országos Vízrajzi Értekezletet szeptember 26-28. között, amelynek a házgazdája ezúttal a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a helyszín pedig Zalakaros volt. A konferenciát ez évben támogatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Vízdiplomáciáért és Kötött Segélyhitelekért Felelős Főosztálya is.

A rendezvényen az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a 12 területi vízügyi igazgatóság, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a vízügyi szakmával kapcsolatban álló vállalkozások képviselői vettek részt. A KÖTIVIZIG részéről dr. Kovács Sándor, Váriné Szöllősi Irén, Vizi Dávid Béla és Tóth Péter képviselték a vízrajzi szakmát.
A konferenciát Lábdy Jenő, az OVF Vízrajzi és Vízjelző Főosztálya vezetője nyitotta meg. Az első nap során tájékoztatást kaptunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának képzési kínálatáról dr. Bíró Tibor tolmácsolásában, Berke Barnabás az ADCP összemérések eredményeiről beszélt, majd Presír József, a NYUDUVIZIG munkatársa ismertette a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszert.
Az értekezlet második napján Láng István, az OVF műszaki főigazgató-helyettese köszöntőjében vázolta az ágazatot érintő jövőbeni feladatokat, fejlesztéseket. Előadása végén, szakmai munkájának elismeréseként megbízólevelet adott át dr. Kovács Sándor, a KÖTIVIZIG Vízrajzi Osztálya vezetőjének „Az üzemirányítás és monitoring hálózat komplex megvalósítása” projekt szakmai irányítására és a Tisza- Völgyi Árvízi Üzemirányítási Központ megszervezésére. A nap további előadásaiban megismerhettük a NYUDUVIZIG működési területét, vízrajzi sajátosságait. Áttekintést kaptunk a VIZGEO Vízrajzi Alrendszer keretében kiadott programok bevezetéséről, üzemeltetési tapasztalatairól, a Vízrajzi Adattár helyzetéről, s végül, de nem utolsó sorban az Országos Vízjelző Szolgálat 2017. évi tevékenységéről is. Az előadásokat követően a nap további részét szakmai kirándulással töltöttük, melynek során a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer helyszíni bejárása során betekintést nyertünk a páratlan szépségű „szűrőrendszer” egyes elemeibe.
A zárónapon az ez év februárjában levonult jeges árhullám vízrajzi vonatkozásait összegezték a tiszai igazgatóságok osztályvezetői, Lucza Zoltán (FETIVIZIG), Tóthné Seres Éva (ÉMVIZIG), dr. Kovács Sándor (KÖTIVIZIG) és Fiala Károly (ATIVIZIG). Ezt követően a meteorológia és lefolyás modellezés képezte a fő tematikát. Napirendre került az OMSZ-VIZIG közös állomások kérdése, a különböző meteorológiai adatok tárolása,  használata, valamint a Rába és Mura folyók árvízi előrejelző modelljeinek üzemeltetési tapasztalatai. A konferenciát Gombás Károly, a Duna Régió Stratégia PA5 prioritási területének magyar koordinátora előadása zárta.
Az értekezlet végén Lábdy Jenő összegezte a rendezvényen elhangzottakat, illetve kihirdette a jövő évi Országos Vízrajzi Értekezlet házigazdáját, amely a FETIVIZIG lesz.
Összefoglalva elmondható, hogy magas színvonalú szakmai konferencián vehettünk részt, ahol a vízrajzi tevékenységet érintő fontos kérdések tisztázása mellett remek lehetőség nyílt az szakágon belül dolgozó kollégák megismerésére is.