palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek Kiállítás Alcsisziget múltjáról

Kiállítás Alcsisziget múltjáról

Október 24-től látható az a kiállítás, amely Alcsisziget történetét meséli el a látogatóknak. Apropóját az szolgáltatja, hogy 160 évvel ezelőtt vágták át a Tisza szabályozása során ezt a folyószakaszt, és 110 éve létesült a gátrendszer a térségben. A történeti anyagok feldolgozásában jelentős szerepet játszott Békési István, a KÖTIVIZIG vízrendezési és öntözési osztályának vezetője. Az „Alcsisziget 160 éves” című tárlatról tegnap sajtótájékoztatón számolt be Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

Békési Istvántól megtudhattuk, hogy a tavasszal indult kezdeményezést támogatta Szalay Ferenc polgármester, Rezák László önkormányzati képviselő, M. Román Béla egykori iskolaigazgató, az anyagok összegyűjtésében, feldolgozásában pedig Kovács Gyuláné dr. alcsiszigeti lakos munkáját emelte ki.
Mint mondta, a Bicskás Székely Étteremben berendezett kiállítás tematikusan dolgozza fel a térség életét. Bemutatja a név kialakulásának feltételezett hátterét, s az ezen a területen feltárt régészeti leleteken keresztül az Árpád-kori emberek életébe is bepillanthatunk. A Millér – Zagyva – Tisza által határolt Alcsi-pusztán a török uralom megszűnését követően rohamos fejlődés indult, ami szükségessé tette a Tisza szabályozását. Az itteni folyószakasz átvágása 160 éve történt meg, így lett Alcsisziget az Alcsi-puszta egy részéből. Ezután azonban még 50 évig használták a régi vízi utat a tutajos vontatásokra. 110 évvel ezelőtt épült ki a gátrendszer, amellyel végleg kialakult Alcsisziget mai képe.
A sziget fénykora a Héki Állami Gazdaság megalakulásával kezdődött, európai jelentőségű Holstein fríz tehénállományt telepítettek ide, s öntöző hajó is szolgálta a magas színvonalú termelést.
Jelenleg mintegy 23 létesítmény működik itt. A kiállításon a szolgáltatásokat, a sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket, a közösségi életet, az emberek összetartozásának legkülönbözőbb formáját is megismerhetik a látogatók.