palyazat_fooldal

Magyarország

Gyengénlátóknak

Víz világnapi programjaink

Összesen megközelítően négyszáz alkotás érkezett a Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Területi Szervezete koordinálásával meghirdetett víz világnapi képzőművészeti pályázatra. Az idei programok március 20-án kezdődnek óvodások főszereplésével, 22-én pedig az iskolásoknak rendezzük meg hagyományos vetélkedőnket.

Az ENSZ Közgyűlése 1993-ban határozott a víz világnapjának megtartásáról minden év március 22-én, hogy felhívja a figyelmet a vízkészletek tisztaságának megőrzésére és fenntartható használatára. A víz világnapjának rendezvényei minden évben más-más aktuális témára fókuszálnak, az idei mottója: „Védd természetesen!”. Az ez évi jelmondathoz kapcsolódó rajz- és alkotópályázatra 393 rajz érkezett, ebből 20 ovisok keze nyomát dicséri. Ezek közül két alkotás abban is különleges, hogy az apróságok nem csak síkban, hanem térben is ábrázolták mondanivalójukat, kavicsokkal, vízi növényekkel és Tisza vízzel.
A legkisebbeknél maradva, március 20-án a KÖTIVIZIG közreműködésével tartja meg víz világnapi eseményeit a Szolnok Városi Óvodák Hold Utcai Tagintézménye. A programok között szerepel a játékos tapasztalatszerzés a vízzel, vízi mesejáték, a víz körforgásának megismerése, vízcsepp-gyűjtő-játék a szülők bevonásával, sőt a „vízimanó” is felkeresi a gyereket.  
Az iskolások közül az alsósok bizonyultak aktívabbnak a rajzpályázatunkon, 240 alkotást küldtek be, míg a felsősök 133 munkával jelentkeztek. Utóbbiaknak szól március 22-én, a NEFAG erdei iskola területén megrendezendő hagyományos vetélkedő, amelyre 10 csapat jelentkezett szolnoki és a környező települések iskoláiból. Az egész napos vetélkedőn 6 állomáson mérhetik össze tudásukat a csapatok.