Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Az 1060/1953. (IX.30.) Korm. határozat alapján 1953. október elsején kezdte meg működését az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a területi munkát végző 11 Vízügyi Igazgatóság.
Az akkor még Szolnoki Vízügyi Igazgatóság az Árvízvédelmi és Folyamszabályozási, Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatalokból alakult. Az igazgatóság ekkor kialakított szervezte a következő volt: a központban árvízvédelmi, belvízvédelmi, folyamszabályozási, öntözési, személyzeti, valamint pénzügyi és üzemgazdasági csoport jött létre. Irányítása alatt pedig hét kirendeltség (Szolnok, Jászkisér, Abony, Jászberény, Tiszaroff, Cibakháza és Mezőtúr) valamint két felügyelőség (Karcag és Kisújszállás) működött.

A 33/1959. (V.É.16.) OVF utasítás 1959 július 06-ai hatállyal az Igazgatóságok nevét - a székhelyéhez kapcsolódó elnevezés helyett - a természetföldrajzi területeket kifejező elnevezésre változtatta: Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság.
A szervezet felépítése az 1960-as évek első felében keveset változott, a központban például 1963-ban a következő egységek voltak megtalálhatók: Vízgazdálkodási osztály, Vízrendezési és vízhasznosítási osztály, Műszaki tervezési osztály, Termelési osztály, Igazgatási, jogi és munkaügyi osztály, Tervgazdasági önálló csoport, főkönyvelőség, gépészet, valamint a végeken nyolc szakaszmérnökség (Szolnok, Jászkisér, Jászberény, Tiszaroff, Kunhegyes, Karcag, Kisújszállás és Cibakháza) és a gépüzem.
A vízügyi államigazgatás szervezeti fejlődésének a legnagyobb lökést az 1964. évi IV. sz. Törvény, az un. „vízügyi törvény”, illetve az ennek a végrehajtásáról szóló 32/1964 (XII. 13.) számú Kormány rendelet megjelenése adta. Ezen jogszabályok megjelenésének volt következménye a szakaszmérnökségek számának csökkentése és a főépítésvezetőségek (Szolnok, Mezőtúr, Karcag és Jászkisér) 1966-os megszervezése. A 70-es évek elején a különböző átalakításoknak köszönhetően az igazgatóságon az újonnan alakított négy főosztály mellett az osztályok száma 16-ra emelkedett. Ez a szervezeti forma 1976-ig működött, amikor is megszűntek a főosztályok és az osztályok közvetlenül az igazgató, vagy a helyettesei irányításával működtek tovább. 1982-ben ismét korszerűsítésre került az igazgatóság szervezete, melynek keretében csökkentették az osztályok, illetve az osztályokon belül a csoportok számát, majd 1983. január 1-én megszüntették a Jászkiséri Szakaszmérnökséget is, melynek feladatait a Szolnoki Szakaszmérnökség és az 1973-ban létrehozott Kiskörei Szakaszmérnökség vette át. Az OVH 1987. évi megszűnése és a helyette létrehozott Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium megjelenésének köszönhetően 1988 június 1-től igazgatóságunk neve Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság lett. Alig több mint két év elteltével az igazgatóság a 4/1990 (X. 24.) sz. KHVM. rendelet 15. § alapján újra a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság nevet kapta. E rendelet 7. §. 2. pontja alapján az igazgatóság „… önálló államigazgatósági szerv, mely önálló bérgazdálkodású, eredményérdekeltségi rendszerben gazdálkodó költségvetési szerv.” A folyamatos gazdasági és politikai változásoknak az igazgatóságra is kihatással voltak. A folyamatos szervezeti átalakítások eredményeképpen az igazgatóság 1994 novemberében hat osztályból (Hatósági és Jogi, Árvízvédelmi és Folyószabályozási, Vízgazdálkodási, Vízrendezési és Mezőgazdasági Vízszolgáltatási, Igazgatási és Gazdasági), négy szakaszmérnökségből, a Regionális Labor és koordinációs irodából, valamint a Vízépítő Kft-ből tevődött össze. 2001. január 1-én megalakult az Informatikai Osztály, és ettől kezdve az igazgatóság szervezeti felépítése egészen 2004. január 1-ig lényegében nem változott).
Ekkor a Jogi és Hatósági osztálynak feladatai és dolgozói átkerültek a VIFE-re, az igazgatóság neve pedig ismét Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságra változott.

Általános jellemzők

A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területe (hullámterekkel együtt): 7179,5 km2. Ennek megyénkénti megoszlása a következő:
- Jász-Nagykun-Szolnok megye: 4909,3 km2
- Heves megye: 653,7 km2
- Bács-Kiskun megye: 312,4 km2
- Csongrád megye: 63,1 km2
- Békés megye: 3,8 km2
- Pest megye: 1231,2 km2
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 6,0 km2.

Az igazgatóságon belül, mint önálló elszámolási kötelezettségű egység működik a négy szakaszmérnökség (Karcag, Kisköre, Mezőtúr, Szolnok) és a Regionális Laboratórium (szolnoki és kiskörei telephellyel).

Hidrometeorológiai jellemzők

A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területe a Tisza magyarországi szakaszának középső részén, a Tisza két oldalán helyezkedik el. Általában a kis esésű tiszai középső szakaszra jellemző sajátosságok a meghatározók. A sokévi átlag csapadék 502,8 mm (minimum 1992-ben 341,3 mm, maximum 1999-ben 750,0 mm). A csapadék mértéke mind az évek között, mind éven belül az egyes hónapok között rendkívüli szélsőségeket mutat, ami miatt a területet egyrészt a pusztító aszályok, másrészt a jelentős árvizek, belvizek veszélyeztetik. A vízben bő és vízben szegény időszakok szélsőségei időben egymáshoz nagyon közel eshetnek. Jellemző lehet még a jelentősen eltérő területi átlagok bekövetkezése is.
A hőmérsékleti viszonyok az országos értékek közelében vannak. A sokévi minimális hőmérséklet -28,2 °C a maximális 39,8 °C, az átlagos pedig 10,3 °C.
Az igazgatóság területén átvonuló folyók vízjárása igen szélsőséges. A Tisza vízjátéka meghaladja a 13 m-t. A folyó minimális vízszintje Szolnoknál 2003-ban (-279 cm), míg a maximális 2000-ben (1041 cm) volt. A vízhozamok hasonló szélsőséges értéket mutatnak: a maximális vízhozam 2610 m3/s (2000-ben), a minimális 58,7 m3/s (1992-ben).
Az igazgatóság területe jellemzően sík, csak az É-i és ÉNY-i perem részek rendelkeznek nagyobb eséssel, így a csapadék jelentős hányada levezető hálózat nélkül helyben marad.
Vízgazdálkodás
Felszíni vízkészlet-gazdálkodás

A megyében 4 jelentős vízfolyás (Tisza, Zagyva, Hármas-Körös, Hortobágy-Berettyó) és számos belvízi- és öntözőcsatorna található.

A Tisza vízkészlete a térségi vízgazdálkodás kulcsa, ezért a jobb kihasználás érdekében 1973-ban üzembe helyezésre került a Kiskörei Vízlépcső, amely a Tisza vízkészletének szétosztásában kulcsszerepet tölt be. A vízlépcső és a hozzá tartozó öntözőrendszerek komplex vízgazdálkodási létesítmények, elsődleges céljuk a térségi vízátvezetés más rendszerekbe Tisza-völgy mezőgazdasági termőerejének stabilizálása, az öntözővíz, az ipar fejlesztéséhez és a lakosság ivóvízellátásához szükséges vízmennyiség biztosítása. A Tisza-völgyi víz-szétosztási rendjének megfelelően (00698/1/2000. sz. OVF) a Kiskörei rendszerből 66,3 m3/s vízhozam vezethető ki az öntözőrendszerekbe (Tiszafüredi, Nagykunsági, Jászsági). Ebből 16 m3/s kerül átadásra a Körös-völgybe. Természetesen a Jászsági öntözőcsatorna meghosszabbításával, melynek megvalósulásával a Zagyva és a Tarna vízfolyások vízpótlása is megoldódna, az adatok módosulhatnak.

A talajok vízgazdálkodásának javítására jelentős nagyságú területen végeztek el komplex meliorációt. Ezek hasznosítása a tulajdonváltással háttérbe szorult.

A Zagyva vízrendszerében, hasonlóan a Tisza mellékfolyóihoz, a tavaszi napok a legbővizűbbek. A hóban tárolt vízkészletek és az estleges heves záporok okozta árhullámok levonulását követően a folyó vízhozama folyamatosan csökken, ezért a nyári időszakban gyakran van vízminőségi, vagy vízhiányra visszavezethető probléma. A Tisza árhullámai a Zagyva torkolati, 20-30 km hosszú szakaszán is visszaduzzasztanak.

A Körös a vízgyűjtő terület mérete alapján a Tisza második legnagyobb mellékfolyója. A tavaszi árhullámok minden évben jelentkeznek. A tavaszi, nyár eleji bővizű időszakot követve nyáron igen kicsi a folyó vízkészlete, ezért a Tiszából vízátvezetés történik. A folyón számos vízlépcső épült.

A Hortobágy-Berettyó a Hármas-Körös jobb oldali, síkvidéki mellék vízfolyása. A Hortobágy-Berettyó a nyári aszályos időszakokban a Keleti főcsatornán és a Nagykunsági főcsatorna Keleti ágán keresztül a Tisza felől is kap vízpótlást.

Felszíni víz vonatkozásában vízhiányos területnek számít a Zagyva-völgy, ahol a jelentkező felszíni vízigényeket sem mennyiségben, sem minőségben nem tudjuk kielégíteni. A Jászság jelentős részén vízhiány miatt az öntözés-fejlesztés nem tudott megvalósulni. A Jászságban lakó mintegy 100 ezer, elsősorban mezőgazdaságból élő ember érdekében egyre jelentősebb az igény a Zagyva-völgyben is jelentkező vízhiány megszüntetésére.
Kizárólagos állami tulajdonban az igazgatóság kezelésében 140,3 km hosszú vízpótló létesítmény és 205,2 km hosszú kettős működésű csatorna van. Ezek üzemeltetése az érdekek különbözősége miatt nagy koordinációt igényel.

Felszín alatti vízgazdálkodás

Igazgatóságunk területén kiemelt szerepe van a felszín alatti vízkészleteknek is. Különösen a rétegvizeknek és a hévizeknek, melyek nélkül ma már nehéz lenne elképzelni az életet a Közép-Tisza vidéken. Szolnok város és a környezetében lévő hat kisebb település kivételével - melyek a szolnoki felszíni vízműről kapják ivóvizüket - ezekre a vízkészletekre alapul a közcélú vízellátás egésze. Hasonlók mondhatók el az ipari vízellátásról, valamint a nem öntözési célú mezőgazdasági vízigényt is sok helyen nagyrészt csak felszín alatti vízkészletekből lehet biztosítani.

A KÖTI-KÖVIZIG területén közel 5000 db regisztrált (kataszterezett) kút van, melyeknek azonban jelentős része nem tekinthető üzemelőnek. A hévíz kutak száma mintegy 220-230 db, de ezeknek is 55-60 %-a csak az üzemelő, a többi tartalék, időszakosan üzemelő, vagy használaton kívüli. A hévíz kutak legnagyobb része 500-1000 méter mélységű, az ennél sekélyebb, illetve mélyebb kutak száma jóval kisebb, 1500 méternél mélyebb kút pedig csak kevés akad. A legsekélyebb hévízkút Martfű 326,3 méteres vízműkútja, a legmélyebb pedig cserkeszőlői strand 2311,5 méter mélységű termálkútja. A területen nincsenek komolyabb mennyiségi problémák a réteg és hévízkészletekkel. Igaz ez annak ellenére is, hogy különösen a mélyebb víztartókban a nyomásszintek továbbra is csökkenést mutatnak. Ez azonban a víztermelést egyelőre nem nehezíti. Fokozottan igaz ez a hévíz kutakra, melyeknél a korábbi pozitív kutak jelentős része ma már csak szivattyús üzemmóddal képes a szükséges vízhozam biztosítására.

Vízmennyiségi korlátozás bevezetésére ez idáig csupán a Duna-Tisza-közi hátság területén került sor, ahol a talajvízszintek drasztikus csökkenése miatt elviekben limitálni kellett a rétegvizekből történő víztermelést. A VITUKI által településenként meghatározott kontingens túllépésére azonban eddig nem került sor a regisztrált víztermeléseknél. Ennek egyik oka a régi, nagy, „kutas” öntözőtelepekkel rendelkező mezőgazdasági nagyüzemek szétesése, és ezzel együtt a vízigények csökkenése. A másik ok viszont ezzel összefüggésben a felaprózódott birtokrendszerhez kapcsolódóan az illegális kútfúrás illetve vízhasználat elterjedése, melynek visszaszorítása és felszámolása a vízügyi hatóság egyik legfontosabb feladata lesz a jövőben.

A KÖTI-KÖVIZIG területén néhány természetes ásványvíznek tekinthető vizet (az összes oldott anyag tartalom meghaladja az 1000 mg/l-t) termelő kút is található. Elismert ásványvizeink közé tartozik például a tiszafüredi strandfürdő kútjának, a Cserke Kincse ásványvíz palackozó cserkeszőlői kútjának, vagy a kerekdombi, albertirsai és szentkirályi palackozóüzemek kútjainak vize. Az igazgatóság területén gyógyvízminősítéssel is több kút rendelkezik. Ezek közül feltétlenül említést érdemel a szolnoki Tisza Szálló 948 méteres, a cserkeszőlői 2311,5 méteres, a berekfürdői 1186,5 méteres, és a túrkevei strand 2116 méter talpmélységű kútja, de meg kell említeni a ceglédi termálfürdő, a törökszentmiklósi strandfürdő és a mezőtúri strandfürdő termálkútjait is. Tiszajenőn hosszú évtizedek óta folyik a glaubersós és keserűvizes talajvíz kutak vizének termeltetése. Jelenleg csak a glaubersós kutak vizét palackozzák, napi 4,5 m3 mennyiségben.

Az ivóvizet adó rétegvizek vízadó összletei hidrogeológiai szempontból általában védettnek tekinthetők, mivel a felszíntől való távolságuk csak ritkán kevesebb 50-60 m-nél, illetve a fedőképződményeik rétegzettek, homokos és agyagos rétegek váltakozásából épülnek fel. Ennek ellenére a KÖTI-KÖVIZIG területén is vannak sérülékenynek tekinthető ivóvízbázisok (Hevesen, Jászberényben, Jászfelsőszentgyörgyön és Pusztamonostoron befejeződött a kormányzati beruházásként megvalósult, a vízbázisok biztonságba helyezését elősegítő diagnosztikai vizsgálat).
Igazgatóságunk működési területén egy megkutatott távlati vízbázis található. A Csemő településtől dél-nyugatra elhelyezkedő vízbázis (Csemő-Ny 38.1) biztonságba helyezését szolgáló kormányzati beruházás első üteme 1998-ban zárult le. Azóta folyamatosan végezzük a vízbázis fenntartási és biztonságban tartási munkálatait.

A felszín alatti vízkészlet-gazdálkodás területén az egyik kiemelt feladatunk a felszín alatti vízkészletek mennyiségi és minőségi állapotára vonatkozó értékelések, illetve vízgyűjtő-gazdálkodási helyzetjelentések készítése.

Vízrendezés és belvízvédelem

Vízrendezés

Az igazgatóság területe 6843,2 km2 (hullámterek nélkül), ahol 109 db település található. Jellemzően kiépített belvízrendszerek alkotják. Ettől függetlenül, mivel a terület erőteljesen sík és a befogadók nagy vizei is döntően a belvizek idejével egybe esnek, a térség általában közepesen veszélyeztetett. A belvízrendszereink az idők folyamán a mezőgazdaság igényeinek megfelelően kiépültek és ezeket az igazgatóság területi sajátosságaiból következően folyamatosan üzemeltetni és fenntartani szükséges. Az igazgatóság területét 30 db belvízrendszer alkotja, melyek további belvíz öblözetekre tagozódnak. A belvízrendszerek fajlagos kiépítettsége általában 25-45 l/s/km2 között változik. Természetesen mértékadó 0helyzetben csak a torkolati szivattyús átemelő kapacitás vehető figyelembe. Sok belvíz öblözetben a torkolati kapacitástól függetlenül szükség van közbenső vízszint esésnövelésére is. A mezőgazdaság tenyészidőszaki igényei gyakran mértékadó belvízi helyzetet teremtenek a rendszereinkben.

A szivattyútelepek és a területi igények összehangolása gazdaságossági értelemben is nagy koordinációt igényel. Ezeket a feladatokat a szakaszmérnökségek felügyeletével az igazgatóság csatornaőri és gépész állománya végzi.
Az Igazgatóság területén található csatornahálózat 6473 km hosszú, melyeknek kezelői megoszlása a következő:
VIZIG 1122 km
Társulat 2351 km
Üzemi és magán 2318 km
Önkormányzat 143 km
FVM kezelésű, társulat üzemelésű 539 km
A VIZIG kezelésű csatornákból: kettős működésű 205 km
belterületi 22 km.

Igazgatóságunk 55 db stabil szivattyútelepet kezel, melyeknek összes kapacitása 113,66 m3/s. A főbefogadóba emelő telepek száma 54 db, amíg az esésnövelőké 1 db.

Nagyon fontos a külterületek vízrendezési feladatainak megoldása mellett a települések térségi összehangolt vízrendezésének megoldása is.

Belvízvédelem

A területre a mérsékelt égövi szárazföldi klíma a jellemző. Nyáron gyakoriak az Atlanti-óceán felöl érkező hideg légtömegek betörése, melyek következtében a nyári hónapokban viszonylag rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék esik. A tél végi hóolvadás és a tavaszi esősebb időszak egybe esése nagy belvízi terhelést jelenthet. Ezek általában egybe esnek a Tiszán, a Zagyván és a Körösökön levonuló árvizek idejével. Az igazgatóságot általánosságban a közepes belvíz-veszélyeztetett kategória jellemzi, de jelentős terület esik az erősen belvízzel veszélyeztetett kategóriába is. A legnagyobb belvízi elöntés 1963-ba (77200 ha) és 1999-ben (70100 ha) volt.

A KÖTI-KÖVIZIG belvízvédelmi rendszere 10 védelmi szakaszra tagozódik. Az eddigi legnagyobb belvízi elöntés a 4. , 7. ,8. és 10. belvízvédelmi szakaszon volt. A belvízelvezető hálózat legfontosabb elemei a torkolati szivattyútelepek, melyeknek az összehangolt és állandó üzeme rendkívül fontos. A torkolati stabil szivattyútelepek kapacitásának kezelői megoszlása a következő:
VIZIG 55 db 114,66 m3/s
FVM 35 db 29,03 m3/s
Társulat 6 db 5,1 m3/s
Üzemi és magán 7 db 8,0 m3/s
Önkormányzat 6 db 2,9 m3/s

Az igazgatóság felvonulási tervében 44 db 11,48 m3/s szivattyú telepítése van előirányozva.
A belvízelvezető hálózat kiépítése az 1950-1980 évek mezőgazdasági igényeiknek megfelelően megtörtént. A tulajdon váltással azonban a korábban kiépített üzemi és üzemközi művek kapacitása jelentősen lecsökkent. Természetesen ez a tény növeli a belvíz veszélyeztetettséget. A belvízrendszerek szükséges kapacitásának kiépítési hiányát az állandó és az időszakos tározók biztosítják. Ezek elsődleges funkciója a belvíztározás, másodlagos pedig az öntözés és a halászat. A területünkön 2 állandó és 32 időszakos tározó van nyilvántartásban, melyeknek üzemeltetését szabályzat alapján végzik.

Az igazgatóság területén 7 vízgazdálkodási társulat működik, melyekkel belvízvédekezés időszakában a koordinációt folyamatosan fenntartjuk. Amennyiben szükséges, az igazgatóság szakmai segítséget nyújt a védekezési feladatok koordinálásában és szervezésében.

Mezőgazdasági vízhasznosítás

Kizárólagos állami tulajdonban a KÖTI-KÖVIZIG kezelésében lévő vízpótló létesítmények:
- Nagykunsági-főcsatorna (Nkfcs) hossza: 74,3 km, torkolati kapacitása: 80 m3/s,
- Nkfcs Keleti-ág hossza: 18 km, torkolati kapacitása: 40 m3/s,
- Nk III-2. fürtfőcsatorna hossza: 27 km, torkolati kapacitása: 21,8 m3/s,
- Jászsági-főcsatorna (Jfcs)hossza: 21 km, torkolati kapacitása: 48 m3/s.

A főcsatornák rendeltetése:
- vízátvezetés más vízrendszerekbe, vízfrissítés és mezőgazdasági vízhasznosítás céljából (Hármas-Körösbe, Hortobágy-Berettyóba, Milléri és Villogói belvízrendszerekbe). A vízátvezetés a Tisza-völgy vízkészlet megosztásáról szóló 152/4/93. sz. OVF intézkedés módosítása szabályozza (VKKI-226-0001/2007). Ez alapján a Hortobágy-Berettyóba 14,4 m3/s, a Hármas-Körösbe 1,6 m3/s vízleadási kötelezettsége van Igazgatóságunknak.
- mezőgazdasági vízszolgáltatás (öntöző és rizstelepek, halastavak vízellátása),
- belvízbefogadás (gravitációs, esetleg szivattyús beemeléssel).

A főcsatornák alkalmassá tehetők árvízi vízátvezetésre:
- Az Nkfcs Keleti-ágon és az Nkfcs Nyugati-ágon keresztül a Hortobágy-Berettyón keresztül a Hármas–Körösbe.

A főcsatornák járulékos vízhasznosítása:
- halászat (a főcsatornák halászati hasznosítója: MOHOSZ és a Halász Kft).

A Nagykunsági öntözőrendszer hatásterülete jelenlegi kiépítettségi állapotában 110.100 ha, a Jászsági öntözőrendszeré 44.300 ha. Az öntözőrendszerek vízellátása a Kiskörei tározóból, gravitációs zsilipen keresztül történik. A főcsatornák alulról vezéreltek, a vízbeeresztő és az Nkfcs 14. jelű műtárgy a Kiskörei vezénylőből nyomon követhető távműködtetett, automatikus alvízszintszabályozással rendelkezik.
A főcsatornák magasvezetésűek, mindkét oldalon töltéssel, övcsatorna vagy szivárgócsatorna hálózattal, valamint szerviz úttal rendelkeznek. Mederszelvényük összetett szelvény, amely a terepszint alatt kotort csésze szelvényből áll. A vízoldali padkán természetes rézsűvédelem, nád sáv található, ez védi a hullámveréstől, elhabolástól a töltéseket.

A 140,3 km hosszú vízpótló létesítményen túl a vízszétosztásba 205,2 km hosszú kizárólagos kettős működésű belvízcsatorna is bevonásra kerül. A kizárólagos vízszétosztó és kettős működésű művek üzemeltetését a szakaszmérnökségek (Kisköre, Karcag, Mezőtúr) valamint - üzemeltetői szerződések alapján – üzemeltető szervezetek (Vízgazdálkodási Társulatok, Zrt) végzik. Az üzemeltetési adatok kölcsönös szolgáltatása -a KÖTI-KÖVIZIG és az üzemeltető szervezetek között- külön megállapodások alapján történik.
A mezőgazdasági termelés az elmúlt évek során az öntözött növénykultúrák, elsősorban a nagy kézimunka ráfordítást igénylő kertészeti növények irányába tolódott el (hagyma, zöld petrezselyem, spárga, paprika félék). A termesztésbe bevont további növények (pl. zöldbab, zöldborsó, csemegekukorica) is vízigényesek, termesztési technológiájuk megköveteli a megfelelő időben, megfelelő mennyiségben és megfelelő minőségben történő vízpótlást. Itt a vízszétosztó létesítmények szerepe felértékelődik (pl. Nagykunsági öntözőrendszer lineár és ac telepei). Ugyanakkor egyes öntözőfürtők kihasználtsága rendkívül alacsony, sok fürtcsatornán évek óta egyáltalán nincs vízigény (pl. J-II-1., J-III-3. csatorna). Tovább rontja a helyzetet, hogy a vízigény sok esetben a vízellátó útvonal végén jelentkezik, így a művek nagy veszteséggel működtethetők. A főműves vízszolgáltatáson túl jelentős az un. főmű nélküli mezőgazdasági vízhasznosítás is az Igazgatóságunk területén. Ezek a felszíni vízkészletet használó az un. saját vízkivételes telepek (pl: Zagyvából történő vízelvételezés) és a felszín alatti vízbázis felhasználásával működő öntözések (pl: csőkutas öntözőtelepek). A főműves és főmű nélküli mezőgazdasági vízhasznosítás legfontosabb adata szántó, rizs és halastó művelési ágak vonatkozásában a mellékelt táblázatokban találhatók.

A vízpótló létesítmények állapota vegyes képet mutat. Az 1995-től napjainkig folytatott rekonstrukciós beruházási munkák eredményeképpen lehetőségünk volt az 1978. óta folyamatosan üzemelő főcsatornákon a legszükségesebb beavatkozások elvégzésére. Megtörtént a legkritikusabb mederrézsű szakaszok helyreállítása, a beeresztő (Jfcs, Nkfcs, Nkfcs Keleti-ág), a vízleadó (HK, HB) műtárgyak rekonstrukciója, több műtárgyhoz új burkolt bekötő út és uszadék kirakó hely is épült. További feladatok ütemezéséhez rekonstrukciós koncepciós tervekkel rendelkezünk.

Árvízvédelem és folyószabályozás

Igazgatóságunk árvízvédelmi vonalai 11 árvízvédelmi szakaszra, 72 gátőrjárásra tagolódnak, ahol 71 gátőr lát el szolgálatot. A 71 gátőr közül 37 őr csatornaőri feladatokkal is meg van bízva. Az árvízvédelmi és folyószabályozási feladatokat a Tisza folyó Csongrád-Tiszabábolna közötti 186,2 km-es és a Zagyva folyó Szolnok-Jászfelsőszentgyörgy közötti 83,8 km-es szakaszán látunk el. Ide tartoznak még a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó jobb parti fővédvonalai Jász-Nagykun Szolnok megye területén.

A KÖTI-KÖVIZIG az ország 12 vízügyi igazgatósága között a maga 7 179,5 km2 területével (országosan 7,5 %) a közepes nagyságúak közé tartozik, azonban mind a vízkárelhárítási rendszer nagyságát, mind a védett területet tekintve - arányaiban és tényadataiban is - az egyik legjelentősebb. Az ország területének 23 %-a 21 200 km2 árvízzel veszélyeztetett, és ennek 19 %-a 4 057 km2 fekszik területünkön. Ennek zöme Jász-Nagykun-Szolnok megyét érinti. A megye területe 5607 km2, és az összes területből 4 245,5 km2 árvízzel veszélyeztetett, ami a megye területének 76 %-át jelenti.

A KÖTI-KÖVIZIG kezelésében lévő közel 631 km hosszúságú árvízvédelmi fővédvonal (az országos érték 4 220 km), a Tisza, a Zagyva, a Közös-főcsatorna és a Németér jobb és bal parti, valamint a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó jobb parti árvízvédelmi fővonalaiból adódik össze. A fővédvonalakon belül 568,5 km földtöltés, 0,7 km árvízvédelmi fal, 7,4 km vegyes szerkezetű védmű (töltés+fal), valamint 54,2 km magaspart biztosítja.
A fővédvonal teljes hosszának eddig 49 %-a épült ki az előírt méretre, a többi szakaszon magassági, illetve keresztmetszeti szelvényhiányok vannak. A kiépítettségnél a 100 éves visszatérési idejű árvizeket vesszük figyelembe.

Ezek az adatok mutatják, hogy árvízi veszélyeztetettség szempontjából a Közép-Tisza vidék és itt Jász-Nagykun-Szolnok megye területe az ország egyik legkedvezőtlenebb földrajzi és vízrajzi fekvésű helye. Az árvízvédelmi helyzetet meghatározó módon befolyásolják a terület domborzati viszonyai, melyek a Tisza - völgyre jellemző nagy területű öblözetek között is különösen nagyokat - mintegy 1000 km2 - jelölnek ki, mint például a Jászság és a Nagykunság. Jellemző adat, hogy az itt veszélyeztetett terület 78,9 %-a, három, egyenként mintegy 1000 km2 nagyságú öblözetbe esik. A védett területeken közel félmillió ember él, és a védett vagyon értéke több százmilliárd forint. Itt található Szolnok, az Alföld legnagyobb közlekedési csomópontja. Ezek az értékek az országos adatok mintegy ötödét (20 %) teszik ki. Ezen a területen helyezkedik el a megye településeinek, ipari üzemeinek, mezőgazdasági területeinek túlnyomó többsége. A folyó mellett nyolc olyan magasparti település is található, ahol állandó, kiépített védművek nincsenek, illetve csak a település egy részét védik. Az állami kezelésű műveken szükséges fejlesztéseket a vízügyi igazgatóságok által 1994-ben aktualizált fejlesztési terv tartalmazza.

Az elmúlt 20 évben készült legkorszerűbb vizsgálatok alapján a rendkívüli készültséggel érintett védelmi szakaszokon, a Tisza mentén 181 db nem kellő biztonsági tényezőjű szakasz, veszélyes hely, ősmederkeresztezés található a gátakban 56 km hosszban. Az is jellemző adat, hogy 160 db keresztező létesítmény van a töltésekben, melyek átlagéletkora meghaladja az 50 évet. Ezek közül távlatban 17 db, sürgősen 5 db szorul átépítésre, illetve megszüntetésre. Az elmúlt árvizek tapasztalatai a szükséges fejlesztések sorolásának újraértékelését teszik szükségessé.
Az árvízvédelmi helyzet meghatározó eleme az árvizek gyakorisága és tartóssága.
Szolnokon a múlt század közepétől 28 esetben mértek 800 cm feletti vízállást. Az árvízszintek a század folyamán jelentősen emelkedtek, amit az is jelez, hogy amíg 1895 -1960 között Szolnokon 11 esetben, addig 1960-tól 1999-ig 17 esetben, az utóbbi fél évben kétszer is 800 cm fölé emelkedett a vízállás. Az árvizek gyakoriságának növekedése mellett, azok tartóssága és magassága is nőtt. Az egyébként is heves vízjárású folyó egyre nagyobb víztömeget szállít.
A védtöltések hossza, életkora és állapota miatt rendkívül fontos a helyismerettel rendelkező állandó gátőrszolgálat, illetve védekezés során a fegyelmezett figyelőszolgálat fenntartása. Az őrszemélyzet egy védekezés során a védelmi szervezet fontos láncszemét képezi, annak alapegysége is az őrjárás.

Az igazgatóságok jelenlegi védelmi szervezete - mint azt az elmúlt két árvíz, közte a rendkívüli árvízvédelmi készültséget igénylő " Évszázad Árvize " szemléletesen bizonyította - képes az árvizek elleni védekezés műszaki irányítására. Azonban már kisebb védekezéshez is szükséges az önkormányzatok, a területen élő lakosság és a vállalkozók bevonása előszerződések kötésével, illetve a Védelmi Bizottság közreműködésével. Rendkívüli helyzetben pedig már a honvédség erőinek igénybe vételére is szükség van.
Csatornázás, szennyvíztisztítás
A szennyvízelvezetés és tisztítás területén az utóbbi években jelentős változások történtek. A csatornázási és szennyvíztisztítással összefüggő beruházások száma jelentősen meg- növekedett. Ezen beruházások eredményeként az igazgatóság területén fekvő 109 településből 52 részben vagy teljes mértékben szennyvízgyűjtő csatornával ellátott. Az üzemelő szennyvíztisztító telepek száma 31-re növekedett. A lakások ellátottsága még nem éri el az 50 %-ot, ami további bővítés nélkül a kiépített gyűjtőhálózaton körülbelül 10 %-kal növelhető lenne a rákötési hajlandóság javításával.

Az elvezetett szennyvíz tisztítására kiépített telepek kapacitása közel 100000 m³/d, az összegyűjtött, tisztítandó szennyvíz tisztítására pedig ennek a fele. Természetesen a szabad tisztító kapacitás nem mindig ott áll rendelkezésre, ahol az igény jelentkezik.
A közüzemi vízellátás és csatornázás üzemeltetési feladatait jelenleg 54 szervezet látja el, ez a helyzet nagy mértékű széttagoltságot, változó szakmai színvonalat teremtett a szolgáltatás területén. Törekedni kell a jövőben az integrációt elősegítő szabályozások megteremtésére.
A Tisza-tó (Kiskörei -tározó)
A Kiskörei Vízlépcső Kisköre község határában, a Tisza torkolatától 404 km-re, a jobb parton létesített 1,8 km hosszú átvágásban épült. A létesítményt 1973-ban helyezték üzembe. A mű teljes rekonstrukciója most van folyamatban.

A vízlépcső három egybeépített fő létesítménye: a duzzasztómű, a vízierőmű és a hajózsilip. A duzzasztó mellett a jobb parton a vízierőmű, a bal parton a hajózsilip van.
A kiskörei vízlépcső üzemeltetője a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, üzemeltető egysége a Kiskörei Szakaszmérnökség. A vízlépcső nemcsak JNkSz megye, hanem az egész Tiszántúl vízgazdálkodását nagymértékben befolyásolja, és a vízátvezetés révén a Körös-völgy vízhiányát is enyhíti. Rögzíteni szükséges, hogy a Tisza-tó mesterséges létesítmény, lényegében átfolyásos tározó, szintjének helyzete a folyó mindenkori vízjárásának is függvénye. A duzzasztómű csak a kiskörei szelvényben tartja a vízszintet egy adott intervallumon belül, a tározó felszínének esése az érkező vízhozamtól függ.

A vízlépcső feletti hullámtéren helyezkedik el a kiskörei tározó (Tisza-tó) a Tisza 404 - 440 fkm-e között. A tó középvonal menti hossza: 33 km, legnagyobb szélessége 6,58 km, a legkisebb 0,6 km, a tározótöltés közel 71 km hosszú. A tározó teljes felülete 127 km2, melyből 104 km2 vízfelület, 23 km2 sziget és félsziget. A 127 km2 területéből 35 km2 található Jász-Nagykun-Szolnok megyében, azonban az idegenforgalmi hasznosításból Tiszafüred és Abádszalók révén jelentős részt képvisel. Gyakorlatilag a Tisza főmedrének bal partja esik a tározón belül Jász-Nagykun-Szolnok megyére. A tározó legnagyobb része Heves megyét érinti. A kiskörei tározó üzembe helyezése után a tározótér változatos, az ősi ártéri Tisza-tájhoz hasonló környezeti adottságai páratlanul gazdag élővilág megtelepedését tették lehetővé. A létrejött természeti értékek megőrzésére a tározó mintegy harmada, a Hortobágyi Nemzeti Park részeként védett természetvédelmi terület. A Tisza-tó adottságai és a folyamatosan növekvő látogatottsága miatt nemrég a kiemelt üdülőkörzet rangot is kiérdemelte.

A létrejött tározó jelenlegi térfogata 253 millió m3, melyből 132 millió m3 hasznosítható. A vízkészlet a napjainkig jelentkező öntözővíz-igények kielégítése mellett átvezetés útján nagy szerepet játszik a Körös-völgy vízhiányának enyhítésében is. A Tisza bal parti területeinek öntözővíz ellátására a Nagykunsági főcsatorna (80,0 m3/sec) szolgál. A Tisza jobbpartján a Jászság öntözővíz ellátását a Jászsági főcsatorna (48,0m3/sec) biztosítja.

A Tisza folyó önálló mederben folyik át a tározótéren. A főmederrel párhuzamosan, annak jobb, illetve bal oldalán található az övzátonyok vonulata – ezek alkotják a szigetek és félszigetek rendszerét -, amely elválasztja a folyó medrét a tározó medencéitől.
A folyó és a medencék közötti vízforgalmat, vízcserét és a vízi közlekedést az öblítő csatornák biztosítják. Az öblítő csatornák (12 db) az övzátony átvágásával készültek, hosszuk 1-4 kilométer között változik. A Tisza felőli kitorkolásnál 9 db szabályozó műtárgy épült, melyek nyitott vagy zárt üzemmódban lehetnek. Feladatuk az öblítő csatornákban szállított víz áramlási viszonyainak szabályozásával biztosítani a megfelelő vízcserét, ugyanakkor az árhullámokkal érkező nagy mennyiségű hordalék, uszadék tározóba jutási lehetőségét csökkenteni. Ezáltal mérsékelhető a medencék feliszapozódása, valamint a főmederben levonuló esetleges szennyeződések kirekeszthetők a tározó belső víztereiből. Ezen szabályzó műtárgyaknak köszönhetően – a 2000. januárjában történt cianid szennyeződés alkalmával lezárásra kerültek – sértetlen maradt a Tisza-tó vízfelületének 93 %-a, ezzel szemben károsodott a Tisza folyómedrének élővilága, mely a tározó teljes vízfelületének 7 %-a.