palyazat_fooldal

Magyarország

feed-image

Gyengénlátóknak

Címlap Rólunk Kitüntetettek

Kitüntetettek

Kitüntetések kollégáinknak

Március 15., nemzeti ünnepünk alkalmából főigazgatói elismerésben (tárgyjutalomban) részesült Pádár Gábor, a KÖTIVIZIG nyugdíjba vonult kitűzési szolgálatvezetője, hajózási szakember. Március 22-én, a víz világnapján Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen Markót Emese vagyongazdálkodási csoportirányító, Mosonyi Emil Díjban részesült Németh Miklós nyugalmazott szolnoki szakaszmérnök, utódja, Horváth Lajos (korábbi főmérnök) pedig Kvassay Jenő Emlékérmet vehetett át.

 

Kitüntetett hajós kollégánk

Az államalapítás ünnepe, augusztus 20. alkalmából „Főigazgatói Oklevél” elismerésben részesült Szombati Benő, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének hajóvezetője. Kollégánk 1990 óta dolgozik a KÖTIVIZIG-nél, s több évtizedes szakmai tapasztalata alapján ő a „rangidős” hajóvezető igazgatóságunk hajózási csoportjánál. A kitüntetést Láng Istvántól, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjétől vehette át.

 

Főigazgatói elismerés kolléganőnknek

A vízügyi ágazatban végzett kiemelkedő és magas színvonalú munkája elismeréseként a Duna nap alkalmából Főigazgatói Oklevelet kapott Mácsai Tiborné, a KÖTIVIZIG Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Osztályának szakágazati vezetője. Kolléganőnk a kitüntetést Láng Istvántól, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjétől vette át június 29-én az OVF székházában.

 

Kitüntetett kollégáink

Rangos elismerésben részesült két kollégánk a Magyar Hidrológiai Társaság május 24-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott közgyűlésén. Dr. Kovács Sándor, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott vízrajzi osztályvezetője, szakértője Dr. Schafarzik Ferenc emlékérmet, míg Richter József Richárd, a KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnökségének területi felügyelője Pro Aqua emlékérmet vehetett át.

Bővebben...

 

Víz világnapi kitüntetettjeink

A Belügyminisztériumban a víz világnapja alkalmából március 21-én rendezett ünnepségen miniszteri elismerő oklevelet kapott Richter József Richárd, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének területi felügyelője, valamint emléktárgyat (festményt) vehetett át Csesznik Zoltán, a Szolnoki Szakaszmérnökség területi felügyelője. A Milléren létesült Karcagi Gábor Árvízvédelmi Gyakorlópálya pedig Lampl Hugó-díjat érdemelt ki.

Bővebben...